KISKASTÉLY ÉTTEREM ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT

A Kiskastélyt Budapesthez viszonyított közelsége, de egyben a városi zajtól való távolsága teszi kedveltté, hiszen Gödöllőn, a város legnyugodtabb részén, az Erzsébet-park mellett épült fel. 2006. januárjában lett átadva és megnyitva az épület, hangulata a kastélyok világát és korát idézi. A ház a 30-as számú Budapest-Miskolc főközlekedési úttól, illetve a HÉV megállótól kb. 300 m-re, a városközponttól, valamint a Grassalkovich Kastélytól kb. 500 m-re, az M3-as autópályától 2 km-re található. Gödöllőn a közúti közlekedésen kívül helyi illetve távolsági autóbusz közlekedés, valamint BKV HÉV és vasúti közlekedés is megfelelően kiépített.


ÉTTEREM

Egy kastély valósághű, pompás étterme a Kiskastély Étterem, mely az épület középső szintjén található. A legnagyobb gondossággal és odafigyeléssel berendezett étteremben helyet foglaló vendégeinket, a legmodernebb, legjobban felszerelt konyha szolgálja ki. Ha úgy kívánják meghitt kettesben, impozáns körasztaloknál, tágas konferencia asztaloknál szolgáljuk fel ételeinket és italainkat. A Kiskastély Étterem étlapját is körültekintően állítottuk össze: bőséges választékot találnak a hazai konyha remekeire vágyók és biztosan nem fognak csalódni a nagyvilág ízeit kívánok sem.
A legjobb borok országában csak a legjobb borokat lehet inni – ehhez tartottuk magunkat, amikor borlapunkat állítottuk össze. Kilencven vendég egyidejű szíveslátását biztosítjuk az Étteremben.


LOBBY BAR

Az Étterem melletti hangulatos Lobby Bár önmagában kisebb, huszonöt fő körüli társaságok kedvelt találkozóhelye, az Étteremmel összenyitva a vendéglátás színtere.


RENDEZVÉNYTERMEK

A Kiskastély felső szintjén a Rendezvénytermek kaptak helyet. A három önálló, de egy közös térré is összenyitható teremben összesen kétszázhúsz vendéget tud fogadni az épület. Valamennyi terem rendelkezik sötétítéssel és audiovizuális eszközökkel. A termek közül kettő padlószőnyeg, a központi terem - parkettaborítást kapott. A különböző termek kíváló lehetőséget nyújtanak ültetett és állófogadások, tréningek, szemináriumok, konferenciák és esküvők teljes körű lebonyolítására, egyedi igények figyelembe vételével is. A termekhez egy 45 négyzetméteres erkély tartozik, amelyről a Kiskastély teniszpályáira és az Erzsébet-parkra nyílik kilátás. Az erkélyről önálló, külső lépcső vezet az Étterem teraszára és a Grill teraszra.


GRILLTERASZ

A Kiskastély Grillterasz tavasztól őszig, klasszikus grill ételekkel és saját kemencében sült finomságokkal várja vendégeit. Valamennyi ételünk a szabadtéri látványkonyhában készül. A Grillteraszon – természetesen - a Kiskastély Étterem teljes választékát is felszolgáljuk. Kiskastély Grillterasz hatalmas mérete mellett is hangulatos, barátságos találkozóhelye azoknak, akik a nyár melegében árnyas helyen, hűs szellő mellett, zöld környezetben kívánnak finomat és jót enni vagy egyszerűen egy pohár sör vagy bor mellett hosszan szeretnének beszélgetni. A Kiskastélyban megrendezett esküvők alkalmával, lehetőség van a polgári szertartást a teraszon megtartani. A teraszon a gyermekeket elkülönített, biztonságos játszótér is várja.


FITNESS

Az épület alsó szintjén kap helyet a Kiskastély Fitness. Nemcsak környezete miatt különleges: a terem céljaként a vendégek legmagasabb szintű kiszolgálását határozta meg. A 300 négyzetméteres alapterületen rendelkezésre állnak a legmodernebb - ezáltal legkényelmesebb - edzőtermi gépek és Cardio Fitness berendezések.


TENISZ

A tenisz szerelmeseit hat, jól előkészített, kedvező tájolású, salakos teniszpálya várja. Októbertől áprilisig 4 pályát egy hatalmas, fűtött sátor fed be, hogy a játék télen se álljon meg. A nyári időszakban a kivételes természetes környezet teszi még hangulatosabbá a játékot. Teniszoktatók is a vendégek rendelkezésére állnak. Éves versenynaptár szerint zajlanak a teniszversenyek, hol a Kiskastély saját szervezésében, hol valamely neves cég saját szervezésében és neve alatt.


A Kiskastély kertjét gondosan összeválogatott növények, sziklakertek díszítik, a ház előtti tóban díszhalak úszkálnak. A gyermekeket játszótér várja, a vendégek autói a belső parkolóban állhatnak. Szálláslehetőség a Kiskastélytól kb. 200 m-re. Gödöllőn több Taxiállomás áll a vendégek rendelkezésére.

A Kiskastély Étterem és Rendezvényközpont helyszínt kínál baráti és családi összejövetelek, céges rendezvények, bálok és esküvők teljes körű lebonyolítására.